Meghalt Miszori Zoli atya, a szombathelyi Székesegyház plébánosa. Nemcsak lelkipásztorként szerettem és csodáltam, de tiszteltem azért is, hogy mindig nyitott volt a világban munkálkodó Szentlélek változatos útjaira. Zoltán atya számos közösség elindulását és működését segítette, támogatta a karizmatikus megújulást, lelkesen vett részt az evangelizációban. Neki köszönhetjük a főplébánián többek között a Szentlélek szemináriumokat, és azt is ő tette lehetővé, hogy a Székesegyházban legyen, sőt rendszeresen legyen gitáros mise (megkövetelve a zenei és liturgiai igényességet). Ahová őt helyezték, mindenhol felvirágzott a lelki és közösségi élet. Közvetlen, jó humorú, kedves embernek ismertük, aki mindenkivel megtalálta a közös hangot, korosztálytól és személyiségtől függetlenül. Egyszerűsége és szerénysége mögött nagy szív, nagy tudás és nagy buzgóság rejtőzött. Azzal is tanított, ahogyan a betegséget viselte és a szenvedéseit felajánlotta. Sokan szerették, és rengetegen imádkoztak érte - hiszem és tudom, hogy minden fohász célba ért, akkor is, ha Isten tervében nem a testi gyógyulás, hanem a végső hazatérés szerepelt.
Hiányozni fog, de biztos vagyok benne, hogy Isten előtt tovább folytatja a munkálkodást és könyörgést értünk. Imádkozzunk érte, és imádkozzunk az itt hagyott nyájáért is: legyen az utódja legalább ilyen jó pap és jó ember. Sőt, legyen olyan minden papunk.
Egy híradás a haláláról és a temetésről, illetve egy visszaemlékezés az egyházmegye honlapján.
"A megújulás az mindig föntről jön, az a Lélektől fakad."
(részlet egy tanításából)
Utolsó kommentek